|
A szolnoki lány, aki hátizsákjával bejárta Dél-Amerikát A második beszélgetésből kiemelt részlet: Bolívia (a 3 beszélgetésből álló teljes interjút a Kolumbia szekcióban olvashatod el) Peru után Bolívia következett. Sikerült szóba elegyednetek helyiekkel? Könnyen barátkoznak? Az emberek Bolíviában nekem sokkal szimpatikusabbak voltak, mint Peruban, ott ugyanis végig azt éreztem, hogy két lábon járó bankjegy vagyok. (Sok turistának teljesen más lehet a tapasztalata, ez azonban az én személyes benyomásom). A bolíviaiak nagyon segítőkészek voltak. Egy hostelban bár csak pár szót váltottunk, mégis a tulaj ölelkezve búcsúzott tőlem. Egy másik szálláson meg ebédet csomagoltak nekem amikor lovastúrára mentem, este pedig megosztoztunk a vacsorán - én főztem, a tulaj meg bort hozott. A piacon is jobban szerettem sétálni, az árusok nem akartak egyből leszedni, sok eladóval percekig beszélgettünk arról, hol is van Magyarország és miben is különbözik Bolíviától. Nyitottak és kedvesek. Beszámoltál leveledben az uyuni sósivatagról. Milyen egy sósivatag? Hogy képzeljük el? Van illata? Van élővilága? Láttál ott embereket? A sósivatag tök olyan, mint az Antarktisz lehet, csak meleg van. Amerre szem ellát, csupa fehérség…elképesztően szép! A helyiek onnan termelik ki a sót, kis buckákat emelve ki belőle, hogy kiszáradjon, mert bár nem érezhető, mégis nagy a nedvességtartalma. Nem egy sóhotel áll a sósivatag szélén, de ne valami puccos szállodát képzeljünk el, csak egyszerű házikót, aminek a fala illetve földje sóból van. Ebből egyenesen következik, hogy bogár és csúszó-mászó mentes övezet, mert nem él meg semmi a sóban.
|
