|
Túlélés a dzsungelben (4. rész) |
 |
 |
 |
|
Írta: Administrator
|
|
2010. május 18. kedd, 00:03 |
Hogyan gyalogoljunk a dzsungelben?
 A legjobb, ha kissé előrehajoltan járunk, és a lépéseink nyújtásával, vagy rövidítésével változtatunk a tempónkon amikor ez szükséges, ahelyett, hogy futnánk. Nézzünk mindig a lábunk elé, hogy elkerüljük a felbukást, megbotlást, és az ezzel járó karcolásokat, sérüléseket, ui. ezek könnyen elfertőződhetnek a meleg, páradús környezetben. Menjünk egy meghatározott irány szerint, persze kikerülve az akadályokat (és nem legyőzve azokat), viszont ne térjünk el tőle 20 foknál nagyobb mértékben. Folyamatosan ellenőrizzük iránytűkkel, helyes-e az útvonalunk, ill. hagyjunk jelöléseket a növényzeten (pl. ágak összekötésével), amerre jártunk.
Hogyan készítsünk pihenő- vagy menedékhelyet a dzsungelben?
Válasszuk ki az erre megfelelő helyet, amely lehetőleg egy magasabban fekvő, a folyótól távol eső terület legyen. Így védettebbek leszünk a szúnyogok támadásától, melyek általában reggel is, meg este is 5 és 7 között támadnak. Ne táborozzunk le folyók védtelen partján, ui. állatok, pl. gyíkok, nagymacska-félék, támadásának tehetjük ki magunkat.
Kerüljük el, hogy nedves földre, vagy száraz avarra feküdjünk, különben meggyűlik a bajunk a hangyákkal. Szintén nem célszerű kiszáradt folyómederben menedéket keresni, ui. egy kiadós eső elönthet bennünket. Ha hatalmas, óriás fa alatt ütünk tábort, félő, hogy egy esetleges vihar hatalmas ágakat tör le, melyek ráeshetnek a táborunkra.
|
|
Módosítás dátuma: 2010. május 18. kedd, 00:19 |
|
Bővebben...
|
|
|
Nukak Makú - Kolumbia utolsó nomád törzse |
|
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2010. január 31. vasárnap, 02:01 |
|
A világ 1988-ban szerzett először tudomást a vándorló, vadászó, gyűjtögető indián törzsről, noha a hatvanas évek második felében már voltak feljegyzések a létezésükről. Húsz éve még 1200-an voltak. Mára alig 500-an maradtak... Közülük 200-an továbbra is őrzik szokásaikat és a dzsungelt járják, Guaviare tartomány északi részén, 300-an pedig San José del Guaviare városba települtek, mint menekültek. 1988-ban azért merészkedtek Calamar városába, mert soraikat influenza tizedelte, és segítségért jöttek, többségükben nők és gyerekek. Volt akinek testét faháncs szoknya védte, volt akinek még az sem, arcukon, testükön festés, fülükben pálcika meg színes madár toll díszelgett, s olyan nyelven kommunikáltak, amit senki sem értett.
Megérkezésükre antropológusok, nyelvészek, újságírók, orvosok lepték el a környéket. Meg akarták mutatni a világnak azt a törzset, amelyet Amerika „felfedezése” után 500 évvel is érintetlenül hagyott a civilizáció. Annak ellenére, hogy már háromezer éve élnek harmóniában a dzsungellel, és csaknem egymillió hektárnyi területet járnak be, most mindenki, aki kapcsolatba lép velük, vadaknak tekinti őket, meg akarják őket menteni, megváltoztatni táplálkozási szokásaikat, életstílusukat, hitvilágukat.
 A Nukak Makúk békés, kedves, gyermekszerető emberek. Családok alkotta 10-35 fős csoportokban vándorolnak a dzsungelben, kölcsönösen tisztelik egymást, gyermekeiket a dzsungel ismeretére és szeretetére nevelik. A csoportok megosztják egymás között az élelmet, az eszközöket, a fegyvereket, hangszereket és a terményeket. Néha bemerészkednek a városlakók háztáji kertjébe és elvisznek onnan terméseket, de ez számukra nem számít lopásnak, mivel a dzsungel mindenkié. Csak annyit vesznek el a természettől (termést és vadat), amennyire szükségük van, amennyit elfogyasztanak, a fákat meg nem vágják ki.
|
|
Módosítás dátuma: 2010. május 18. kedd, 00:23 |
|
Bővebben...
|
|
|
Claude Lévi-Strauss emlékére |
|
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2009. november 10. kedd, 03:45 |
|
100 éves korában elhunyt Dél-Amerika legendáshírű entográfusa, antropológusa, kutatója, Claude Lévi-Strauss A jelen összeállítással emléket szeretnék állítani a dél-amerikai indián törzsek kiváló kutatójának, a strukturális antropológia atyjának, századunk legnagyobb etnológusának, Claude Lévi-Straussnak. Claude Lévi-Strauss Brüsszelben született, elzászi francia szülők gyermekeként 1908. november 28-án. Édesapja középosztályba tartozó, vallását elhagyott zsidó művész volt, aki a művészetek szeretetét, valamint szkepticizmusát fiára is átörökítette. Annak ellenére, hogy Lévi-Strauss a párizsi Sorbonne Egyetemen először jogot tanult, s végül filozófusként végzett, hamar meghódította szívét az antropológia. Lévi-Straussnak, a Sao Paulo Egyetem szociológia vendégtanáraként (1935-39 között) nyílt először lehetősége indián törzseket felkeresni. 1937-ben öt hónapnyi tereptapasztalatot tudhatott maga mögött, s ez teljesen megváltoztatta a primitív népekről alkotott véleményét. Azt gondolta, hogy tudatlan, statikus kultúrába merevedett automatákkal fog találkozni. Ehelyett azonban valóságos emberekre lelt, akiket magával egyenrangúnak kellett elismernie. Rádöbbent, hogy azok igen kifinomult elképzelésekkel rendelkeznek mind a társadalomról, mind a halálról. Lévi-Strauss első antropológiai tanulmánya egy 45 oldalas cikk volt a bororo indiánok társadalomszervezetéről, mely 1936-ban jelent meg. Elhagyva az egyetemet, 1938-ban egyéves expedícióra indult Brazília szívébe. A nambikuara és a tupi indiánokról szóló cikkeinek anyagát ekkor gyűjtötte. Az itt szerzett élményeit dolgozta fel a nyugati gondolkodást alapvetően megváltoztató Szomorú trópusok (megjelent: 1955-ben) című lírai, életrajzi ihletésű könyvében, amely a világhírt hozta meg számára. „Ki nem állhatom az utazásokat meg a felfedezőket. És lám, most mégis arra készülök, hogy leírjam expedícióm történetét.”- ezekkel a gondolatokkal indítja nagysikerű könyvét, hűen önmagához, és a modern antropológia nagy mestereként fejezi be. |
|
Módosítás dátuma: 2009. november 17. kedd, 16:52 |
|
Bővebben...
|
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
|
|
Oldal 1 / 10 |
