|
Perui "tengerimalac-kultusz" |
|
|
|
|
Írta: Igric Dominika
|
|
2010. február 11. csütörtök, 14:05 |
|
"A világ legszerencsésebb emberének tartottam magam, mikor lehetőségem nyílt Peruba utazni. A csincsillákról szóló szakdolgozatom színesítéséhez gyűjtött értékes anyagon kívül más csodára is bukkantam: az európai emberek számára alig ismert „tengerimalac-kultusz” rabul ejtett." (Igric Dominika)
Az Andok lejtőin élő indiánok vadon élő tengerimalacok, majd szelídített, tenyésztett változataik húsát fogyasztották már Kr.e. 6000-4000 óta! Tápanyagokban igen gazdag, egészséges, ízletes tengerimalachús fogyasztása segített az indiánoknak az oxigénben szegényebb, kedvezőtlen természeti adottságú területeken történő kemény munkavégzés utáni energiapótlásban. Az őslakosok megbecsülték és tisztelték a tengerimalacokat, házaik körül igyekeztek minél több, nagyobb és szaporább rágcsálókat tartani. Ennek a korai tenyésztési folyamatnak az eredményeként mára a perui és ecuadori népek területenként számtalan háznál tartott, húsáért tenyésztett változatot és fajtát alakítottak ki.  Az indiánok háziállatai közül valók az Európában és itthon is olyan népszerűvé vált kedvenceink ősei is. A hegyi népek életének minden fontos állomását végigkísérte a tengerimalac, vagy ahogyan ők hívják: cuy. A kisgyermekek kedves játékszere, a család napi betevője, a háztartás „konyhamalaca”, a nagy becsben tartott jósok titokzatos csontocskái mind-mind a tengerimalacokból váltak a mindennapok szereplőivé. Egy érdekes hagyomány szerint az indián fiúk felnőtté „avatásának” ünnepén a fiatalok egy körben állnak, mindegyikőjüknél egy kis pohár van, a pohár fenekén pedig egy kis tengerimalac-csontocska. A poharakat megtöltik egy nagyon magas alkoholtartalmú helyi specialitással, amit a fiúknak egy húzással ki kell hörpinteni úgy, hogy a csontocska ne maradjon a pohár fenekén. Amíg a csont a kupica alján marad, addig újra kell tölteni az erős italt és addig nem léphetnek át az ifjak a felnőttkor küszöbén! Bizony, nem olyan könnyű azt a kis csontot elsőre kiinni, úgyhogy a férfivá válás sokuk számára a „másnaptól” válik emlékezetes eseménnyé… Ezekről a régi hagyományokról ma már csak kevesen tudnak mesélni az öreg indiánok közül, azonban a tengerimalachús fogyasztás és változatos elkészítési módjai napjainkban is betekintést nyújtanak a turisták számára egy új ízvilágba. Legelterjedtebb elkészítési módja az állat (bőrével együtt való) nyárson ropogós pirosra sütése,- akárcsak mi szoktuk a szilveszteri sült malacot, azzal a különbséggel, hogy az európaiak citromot, vagy almát tesznek a malac szájába, a peruiak viszont sokszor egy fél paradicsomból helyeznek kalapot a cuy fejére. Különböző fűszeres panírokban sütve, illetve parázson, banánlevelek alatt elkészítve is fantasztikus gasztronómiai élményt nyújtanak ezek a pecsenyék. A perui művészeti alkotásokon is látható a tengerimalac visszatérő motívumként. Kr.u. 100 körül a Moche- kultúra kerámiáin fedezhetünk fel tengerimalac ábrázolást. Az érdekes szobrocskák megtekinthetők Limában a Múzeum Archeologica- ban. |
|
Módosítás dátuma: 2010. február 11. csütörtök, 19:14 |
|
Bővebben...
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2010. január 24. vasárnap, 00:57 |
|
A XII. században Peruból elindult egy indián törzs, az Andok hegység hajdani harcos népe, hogy új otthonra leljenek. Aztán birodalmat alapítottak, melynek fénykora alig száz évet élt meg (1438-1533). A jelenlegi Peru, Bolívia, Ecuador, Chile északi, Argentina északkelet, és Kolumbia déli területein éltek. Fővárosuk Cuzco (e: kuszko) (Peru) lett, melyet 1438-ban alapítottak. Az inka kecsua nyelven a törzs uralkodóját jelenti, a nap isten fiát. A 2. inka: Pachacútec (e: pacsakútek) - hódító háborúkat indított, északra, Kolumbiáig, és délre, Chiléig. Sikereiket az erős hadseregüknek és a rendkívüli szervezési képességüknek köszönhették. Ezen győzelmek megteremtették az alapot az Inka Birodalom megalakulásának. Az inkák eredményesen alkalmazták az őket megelőző civilizációk eredményeit, 16 ezer kilométernyi kőúthálózatot építettek, az utak mentén hírvivő pontokat, futárszolgálatot ("chasquis", e: csaszkisz) állítottak fel. Nem volt írás rendszerük, viszont használták a "quipu"-t (e: kipu), amely zsinórokra kötött különböző számú, nagyságú és akár színű csomókat jelentett. Ezzel remekül tudtak számolni, és akár történeteket megörökíteni. |
|
Módosítás dátuma: 2010. január 24. vasárnap, 03:27 |
|
Bővebben...
|
|
|
Exkluzív interjú Nagy Georginával (1. rész) |
|
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2009. május 06. szerda, 02:38 |
|
A szolnoki lány, aki hátizsákjával bejárta Dél-Amerikát Az első beszélgetésből kiemelt részlet: Peru (a 3 beszélgetésből álló teljes interjút a Kolumbia szekcióban olvashatod el) ....
Aztán Peruba értél. Valamit érezni az utca emberén az inka civilizáció szellemiségéből? Szívesen mondanám, hogy megcsapott az ősiség szelleme, de nem így történt. A helyiek többségének nincs meg a képzettsége és/vagy az anyagi kerete ahhoz, hogy érdeklődjön a kultúrája iránt vagy ellátogasson az ősi romokhoz. A turisztikai látványosságokhoz közel élők nagyjából ismerik a múltjukat, de ez nem jellemző az átlagemberre.
Az inkák harcos nép volt. Ma is ilyenek? Nekem nem tűntek sem harciasnak, sem igazán temperamentumosnak, de ezt nyilván jobban meg tudja ítélni olyasvalaki, aki huzamosabb ideig élt köztük.
|
|
Módosítás dátuma: 2010. február 11. csütörtök, 19:15 |
|
Bővebben...
|
|
|
|
|
|