Dél-Amerikai Portal

A szolnoki lány, aki hátizsákjával bejárta Dél-Amerikát

Harmadik beszélgetés: Összegzés Dél-Amerikáról

Mik voltak a „legek” az utad során? (legmagasabb, legszebb, legnyomasztóbb, legizgalmasabb, legnehezebb, legkedvesebb... stb)

A legmagasabb - a Chimborazo Ecuadorban. Nem másztam ugyan meg, de az Andok... leblokkolja az embert. Nem vagyok egy kifejezetten hegységkedvelő fajta, de azok a csúcsok…!!! Életemben először éreztem azt, hogy a méret igenis számít:)

A legszebb - ezt nem tudom eldönteni. Három dolog fut fej fej mellett, mindet említettem már; az uyuni sósivatag Bolíviában, a Perito Moreno gleccser és az Iguazu vízesés Argentínában.

A legnyomasztóbb dolog - az az egész kontinensre jellemző és bár butaságnak tűnhet elsőre, de az, amikor az ember kb. 25 kilót cipel a vállán - ez bizony fontos momentum. Ha nem tudtam az utat, akkor természetesen megkérdeztem és legalább fele arányban irányítottak rossz felé. Képtelenek azt mondani, hogy nem tudják, kérdezzek meg mást. És amikor az ember már több, mint fél órája kolbászol össze-vissza, szakad róla a víz, fáj a háta, a lába, a válla, akkor néha úgy érzi, egy egész zombi közösség esküdött ellene össze:)

A legizgalmasabb és a legnehezebb az ugyanahhoz az élményhez kötődik, az Elveszett Város túrához.

A legkedvesebb emberek számomra, úgy általában, erre a földrészre tömörültek:) és hozzájuk fűződnek a legkedvesebb emlékeim: a már említett ecuadori idős néni, aki szinte unokájaként üdvözölt, az argentin család, akik pár órás ismeretség illetve 4 hónap kihagyás után egy hétig kényeztetett, az őrangyalom, Juan Carlos, aki nélkül Argentínát egy csapásra otthagytam volna a legelején, a barátaim Kolumbiában és Ecuadorban, akikkel ugyanott vettük fel a fonalat, ahol annak idején letettük, a megismert turisták nagy része…

Minden, amit láttam, csodálatos élmény, de az emberek tették felejthetetlenné.

Mit tapasztaltál, az általad látogatott országokban milyen volt az emberek hozzáállása az élethez?

Ők tudják, mit jelent élni. Nem mondok újat azzal a kijelentéssel, hogy a harmadik világ lakóinak alig van valamijük, hozzánk hasonlítva pedig semmijük. Mégis, életvidámak, mosolyognak, a zene úgy tartozik az életükhöz, mint a lélegzetvétel, a családok összetartanak, az emberi érintkezés teljesen más, mint nálunk, nem bizalmatlanok alapvetően, emberi szempontból olyan idilli. Sokat tanulhatnánk tőlük. Amíg ki nem mentem, én sem vettem észre, mennyire zárkózottak vagyunk. Először olyan furcsa volt, hogy az utcán ott mindenki mosolyog, most meg olyan nyomasztó, hogy itthon mindenki vagy faarccal, vagy legörbülő szájjal mászkál:(

Több hónapon át hátizsákkal közlekedni, hátizsákból öltözködni, minden feladattal egyedül szembesülni... Mit tanított meg neked? Mit tapasztaltál, amit korábban nem?

Hogy sokkal többre vagyok képes, mint hittem és hogy ennek a fele sem telik olyan nagy erőfeszítésbe. És hogy ha muszáj, én is a helyére tudom tenni a dolgaimat (csak mert végtelenül rendetlen vagyok:).

Megtapasztaltam, hogy vannak dolgok, amiket egyszerűen nem lehet megszokni. Átlagban heti rendszerességgel utaztam éjszaka 8-10-12 órákat, de soha nem sikerült buszon aludnom és ez mit sem változott.

Az is kiderült számomra, nemcsak hogy igaz a szólás, miszerint sok kicsi sokra megy, hanem hamar elérhető, kézzelfogható eredménye születik. Hogy történt ez velem? Városon belül busz helyett gyalogoltam, 4-6 ágyas szobák helyett 8 ágyasban szálltam meg, mindig kikerestem a legolcsóbb járatokat, stb. Ezek az adott helyzetben mindig csak pár pesot jelentettek, de összeadva többszáz euró lett belőlük. Abból meg több hétre futotta még hasonló körülmények között, ezáltal többet is láttam egy adott országból.

Argentínába a megérkezésem közel sem mondható idillinek és lehet, hogy ha nem bukkan rám Juan Carlos, egy idősödő szelíd motoros, már februárban hazautaztam volna.

Egy éjszakai buszút után érkeztem Saltába holtfáradtan. Végre megtaláltam a kempingbe vivő buszt, ahonnan meg leszállítottak, mert bár volt pénzem, de érmém egy sem, így nem tudtam az automatába mit bedobni, s nem kaphattam jegyet. Itt kerültem szembe 4 hónap után először az európaihoz nagyon is hasonlító rugalmatlanságal, ahol a rendszerek és rendeletek megnehezítik az életet. Persze a sofőrtől nem vehettem jegyet. Na mindegy, végül sikerült érmét szereznem. Alig vártam, hogy a kempingben felállítsam (most először a sátram és aludjak egyet. A sofőr elfelejtett szólni, hogy hol kell leszállnom, ezért jó másfél órát buszoztam, tettünk egy szép nagy kört a városban, de végre csak megérkeztem. És akkor lepakoltam a hátizsákokat, kibontottam a sátram, majd elhűltem, mert a sátortartó rudakban elszakadtak a gumik. Itt enyhén szólva kiakadtam, mire a kempinghez tartozó személyzet egy tagja valahogyan összetákolta a hajlékomat, hogy legalább egy éjszakát kibírjon. Aztán jött Juan Carlos, óva intett, hogy otthagyjam a sátram, ahol épp áll, mert az előző héten ott raboltak ki két turistát. Jó. Átpakoltunk mindent egy biztonságosabb helyre. Ekkor szétcsúszott a sátram. Megint kiborultam. Kávé, cigi, baráti vállonveregetés, segítség. Jól jött. Gondoltam, ideje lefeküdni, túl hosszú volt a nap. Hajnalban rámtört egy részeg huszonéves srác, miszerint nagyon gyönyörű vagyok és velem akarja tölteni az éjszakát. Meg nem ijedtem, mert elég ember volt a környéken, csak nem bírtam abbahagyni a csodálkozást. Kb. negyedórába telt kituszkolni, de végül sikerült. És reggel az ébredésnél jött a java, mikor arra nyitottam a szemeimet, hogy kb. 5 centire áll a víz a sátramban. Na, ennél a résznél már csak nevetni tudtam, de hogy mit is tegyek, arra nem lett volna tippem. Juan Carlos volt az, aki nemcsak fizikai értelemben segített (bevitt a városba motoron, hogy új madzagot vegyünk, stb), hanem instruált, hogy most mit, hova tegyek, hova vigyük a vizes holmikat, melyik a legolcsóbb mosoda, stb, stb. Ha ő nincs, ez az interjú is sokkal rövidebb lenne:)

Egy helyes fiatal nő egyedül egy hosszú vándorúton... Voltak hódolóid? Meg egyáltalán, milyennek láttad a latin férfiakat?

Dél-Amerika az a hely, ahol az ember lánya csak akkor nem pasizik be, ha nem akar. Ha csak rövid ideig vagy egy helyen, akkor a ’machizmo’ jó oldala mutatja meg magát, az udvariasság, a tetszésnyilvánítás lépten nyomon, hiába voltam túranadrágban és pólóban, sokszor sokkal inkább nőnek éreztem magam, mint bármikor itthon. Nekem nagyon bejön a latin mentalitás, ott a férfiak megtanulnak férfinak lenni és akkor is azok, amikor mindenféle hátsó szándéktól mentesek. Persze ez egészen addig jó, míg elő nem bukkan a latin vérmérséklet, ill. kultúra sajátos oldala, mint például a féltékenység, amiben ez alkalommal nem volt részem szerencsére. Most csak kiélveztem a pillantásokat, hogy kedvesek, hogy udvarolnak és hogy pár sör után a csillagokat is leígérik az égről... és olykor éltem egy-egy alkalomadta lehetőséggel:). Talán miattuk, talán a meleg vagy a kalandorkodás, vagy a három együtt, de valahogy sokkal felszabadultabban álltam hozzájuk, mint az itthoni pasikhoz.

Általában hol találtál szállást? Mit preferáltál leginkább?

Ifjúsági szállókon, ismerősök ismerőseinél, kempingben, mikor hol. Mivel a pénz volt az úr, mindig a leggazdaságosabb megoldásra törekedtem és nem zavart, ha ez omladozó vakolattal, horkoló szobatársakkal járt vagy ha nem volt meleg víz. Kolumbiát szinte végig úgy jártam meg, hogy egy barátom felhívta az ő barátait az ország több pontján és mindenütt akkora szeretettel fogadtak, mintha rég nem látott családtag lennék. Veletek is valahogy így akadtunk össze:) Nyilván a legjobb a barátaimnál volt Ecuadorban, ahol annak idején is éltem, de az csakis miattuk.

Milyen állatokkal találkoztál utad során? Melyik volt számodra a legkülönlegesebb? És Miért?

Hú, láttam tukánt, bőgőmajmot, kajmánt, carpinchot, zebut, tatut, fókát és elefántfókát és rengeteg csodás madarat, amiknek nem tudom a nevét. A legizgatottabb a kajmánok miatt voltam, úgy fészkelődtem a csónakban, mint egy gyerek. Sajnos annak a madárnak a nevére nem emlékszem, amelyik a leginkább megérintett; egy életre választ párt magának és ha az egyikük meghal, akkor a másik onnantól nem eszik, így hamarosan követi a társát.

Mi volt a kedvenc gyümölcsöd?

Enni a granadilla (semmi köze a gránátalmához), míg gyümölcslének a maracuya, amit nem is lehet egészben fogyasztani, mert önmagában elviselhetetlenül savanyú. Egyébként ezek rokon gyümölcsök, mindkettőnek keménykés a héja, azt feltörve kiehetők a kocsonyás borítású magvak. Első blikkre tök olyan, mint egy agy és közben édes piszke íze van. Mármint a granadillának:)

Melyik ételt hoztad volna haza megkóstoltatni a barátaiddal?

Bolíviában ettem egy kicsit csípős darálthúsos-rizses batyut valamilyen növény levelébe csomagolva és megfőzve. A levélből nagyon enyhén édes íz főtt a húsba és az egész így ínycsiklandozóan érdekes lett. Persze a nevére nem emlékszem:(

Mi volt számodra a legfurább étel? Volt amit nem tudtál megenni?

Igen, Kolumbiában Santender megyében nagy népszerűségnek örvend egy bizonyos óriáshangya faj (hormiga culona), ami sokak szerint olyan, mint a sósmogyoró én mégsem voltam hajlandó ráfanyalodni. A másik, amit meg lelkem nem volt megkóstolni és ami inkább Ecuadorban, Peruban és Bolíviában népszerű, az a tengerimalac. Túl aranyos ahhoz, hogy a tányéromon lássam:)

A pénztárcád oldaláról melyik ország tűnt neked a legdrágábbnak? És a leggazdaságosabbnak?

Számomra a legdrágább ország Argentína volt Már említettem, hogy sok szempontból hajaz Európára, hát az árakban is, bár tény, hogy nem annyira magasak az árak, mint mondjuk Svájcban, bár Patagóniában már azt a szintet is elérik. Ami nagyon nem volt szimpatikus, az az, hogy sok helyen, mint például az összes Nemzeti Parkban, külön ár van szabva a külföldieknek, ami elérheti a helyiek árának a tizenkétszeresét. A belföldi repülés is kétszeres, ha nem vagy argentin. Persze, még emlékszem, mikor nálunk is leszedték a német turistákat, de egy ekkora országban mindezt hivatalosan tenni?!…hát nem tudom. És ráadásul úgy, hogy ők a földrész legfejlettebb, leggazdagabb országa...

A leggazdaságosabb, az Bolívia. Nyilván, ha az ember nem beszél spanyolul, illetve nincs tisztában az árakkal, akkor ott vágják át, ahol akarják, de már egy szemráncolás is elegendő sokszor, hogy felére engedjék az árakat:).

Gondolom, sok fotót készítettél. Mennyit is?

Magam sem hiszem el, de hat gigányit, ami kb 6000. Tény, hogy sok video is van köztük, de szerintem most letudtam a következő húsz évet előre:)

Melyik a kedvenc fotód? És miért?

Ennyiből egyet kiválasztani gyakorlatilag lehetetlen, de van néhány, amiket nagyon szeretek vagy az emlékek miatt, vagy mert szép, mint kép. Az egyik, a duplaszivárványos fotó a gleccserről, ami másnak talán giccsnek tűnik, csakúgy, mint az Iguazunál készített szivárványos vízzuhatag, de ott voltam, igaziból ezt láttam, élőben, amitől olyan érzésem lett, mintha keblemre ölelném a világot és csak vigyorognék, vigyorognék az örömtől. Szeretem azt a képet is, amelyen a sósivatagban biciklizik valaki a fehérségben, vagy azt is, amelyiken Kolumbiában egy öreg templom előtt sétál el egy helyi ember ponchóban, kalapban, és azt is, ahol a Titicaca-tavi úszó szigetek egyikén a nők éppen főznek, …sajnos nem tudok egyetlenegyet kiválasztani.

Melyik országban érezted a legjobban magad? És miért?

Kolumbiában, az emberek miatt. Nyilván az ország önmagában is csodálatos, de ilyen lakókkal mondhatni maga a földi paradicsom. Ebben az országban minden van, végeláthatatlan esőerdők, kávé, zuhatagok, karibi szigetvilág, drágakövek, elképesztő szegénység - düledező viskókkal és gazdagság - szikrázó bevásárlóközpontokkal, hegyvidék, indián őslakosok, „örök tavasz”, kultúra, Botero, lüktető ritmusok és még sorolhatnám, de amivel mindig és mindenhol találkoztam, azok a végtelenül kedves, mindig mosolygó emberek, akik csak úgy szóba elegyednek az emberrel és kérés nélkül segítenek.

Melyik országban tudnád elképzelni, hogy ott élj? És miért?

A fentebbi válaszom ide is ugyanez:).

Mi magyarok mit tanulhatnánk a dél-amerikai emberektől?

Életszeretetet! Na és persze rájöhetnénk, hogy a problémáinknak nagyon nagy része csak mondvacsinált. Nem azt mondom, hogy mindenkinek olyan nyomorban kellene tengődni, ahogy az a földrész déli felén élő emberek nagyrészére jellemző, csak azt, hogy ők sokkal boldogabbak azzal a nagyon kevéssel is, amijük van. Egy ilyen út után kifejezetten szánalmasnak tűnik az, hogy emberek többsgének itthon az képes elrontani a kedvét, napját, hogy reggel kiborult a tej a konyhában, a villamoson nekiment valaki a tömegben vagy éppen valamelyik politikus már megint hazudott. Annyival több, sokkal fontosabb dolog van, de mi valahogy szeretünk vetyengeni apró-cseprő dolgokon és jól felfújni. Nagyon örülök, hogy kint nem csak láttam, de sikeresen magamévá tettem az általuk képviselt pozitív életszemléletet és azt kell mondjam, életemben először most már hosszú hónapokban számolhatom a jókedvű és emiatt sikeres napjaimat.

Anyukádnak mit hoztál ajándékba? És a Barátaidnak?

Miután Peruban kétszer is lenyúlták a holmim egy részét, úgy gondoltam, hogy apróságokra szorítkozom és azokat is az utolsó napokra hagyom. Anyukám kapta persze az egyetlen nagy ajándékot, egy tipikus argentin bőrtáskát, ketten kaptak egy-egy üveg argentin bort, a többiek pedig hűtőmágnest, illetve a féldrágakő bányából származó ametiszt darabokat.

Akik most készülnek Dél-Amerikába, mit ajánlanál nekik (felkészülés terén, ill. látnivalók terén)? Mire figyeljenek, mit vigyenek magukkal? Mi az, amit feltétlenül nézzenek meg, ill. tapasztaljanak meg?

Akik hátizsákkal vágnak neki, mindenképpen legyenek jobb kondiban, mint én. Ez nem jelenti azt, hogy csak atlétáknak érdemes útra kelni, hanem azt, hogy akik nem sportolnak rendszeresen, azoknak javaslom, legalább egy-két hónappal az út előtt hozzák magukat formába. Ne ijedjenek meg a hivatalos honlapokon feltüntetett óvaintésektől, inkább hagyatkozzanak utazással kapcsolatos fórumokra, ahol személyes tapasztalatokról olvashatnak. Semmiképpen se bagatelizálják el ugyanakkor azt a tényt, hogy ez a földrész egy teljesen más világ és valóban veszélyesebb is, de az útikönyvekben és internetes fórumokon említett egyszerű szabályok betartásával zökkenőmentessé, biztonságossá lehet tenni útjukat. Legyenek nyitottak, toleránsak, mert anélkül szerintem már egy hét múlva sikítva, lobogó hajjal szaladnak majd haza... És legyenek tisztában a határaikkal, bár ez úgyis az út során derül ki igazán.

Ha egy csodabőröndben öt valamit hazahozhattál volna Dél-Amerikából, mi lett volna az?

1, Életszeretet, és hogy lássák az emberek, mennyire feldobja a hangulatot, ha mindenki mosolyog az utcán

2, Nagyon sokféle trópusi gyümölcsöt, hogy a barátaim is megkóstolhassák

3, Egy bálnát, hogy mindenki élőben láthassa, milyen csodákra is képes a természet

4, Egy igazi latin partyt a kopott házfalakkal, a fülledt levegővel és a mindent szétvető energiával

5, Egy ecuadori naplementét, ami ott nem telik egy percbe, hogy a nap elérje a horizontot

Az interjút készítette: Vass Éva, 2009. jún. 29.

Fotók: Nagy Georgina