Dél-Amerikai Portal

A szolnoki lány, aki hátizsákjával bejárta Dél-Amerikát

Második beszélgetés: Bolívia, Argentina, Uruguay

Peru után Bolívia következett. Sikerült szóba elegyednetek helyiekkel? Könnyen barátkoznak?

Az emberek Bolíviában nekem sokkal szimpatikusabbak voltak, mint Peruban, ott ugyanis végig azt éreztem, hogy két lábon járó bankjegy vagyok. (Sok turistának teljesen más lehet a tapasztalata, ez azonban az én személyes benyomásom). A bolíviaiak nagyon segítőkészek voltak. Egy hostelban bár csak pár szót váltottunk, mégis a tulaj ölelkezve búcsúzott tőlem. Egy másik szálláson meg ebédet csomagoltak nekem amikor lovastúrára mentem, este pedig megosztoztunk a vacsorán - én főztem, a tulaj meg bort hozott. A piacon is jobban szerettem sétálni, az árusok nem  akartak egyből leszedni, sok eladóval percekig beszélgettünk arról, hol is van Magyarország és miben is különbözik Bolíviától. Nyitottak és kedvesek.

Beszámoltál leveledben az uyuni sósivatagról. Milyen egy sósivatag? Hogy képzeljük el? Van illata? Van élővilága? Láttál ott embereket?

A sósivatag tök olyan, mint az Antarktisz lehet, csak meleg van. Amerre szem ellát, csupa fehérség…elképesztően szép! A helyiek onnan termelik ki a sót, kis buckákat emelve ki belőle, hogy kiszáradjon, mert bár nem érezhető, mégis nagy a nedvességtartalma. Nem egy sóhotel áll a sósivatag szélén, de ne valami puccos szállodát képzeljünk el, csak egyszerű házikót, aminek a fala illetve földje sóból van. Ebből egyenesen következik, hogy bogár és csúszó-mászó mentes övezet, mert nem él meg semmi a sóban.

Magában a sósivatagban van egy nagy, hal alakú sziget, amin vulkáni törmelékek és milliónyi ős öreg kaktusz látható. Egyedül itt található élet, ha minimális is - viscuchák ugrándoznak (ezek olyanok, mint a nyuszi, csak rövidebb a fülük és hosszabb a farkuk) és kolibrik repdesnek. A sziget tetejéről fantasztikus kilátás nyílik a hófehér síkságra: miikor több kilométerrel odébb balra vihar tombol, jobbról csak a szikrázó napsütés látszik és semmi nesz nem hallható - ha sikerül megoldani, hogy a társaság többi tagja se szóljon egy szót se. Ez azon kevés helyek közé tartozik, ahová érdemes túrára befizetni, és nem egyedül nekivágni, mert a térkép és iránytű dacára minden évben odavész néhány turista. Nem tudják, hogy vannak mágneses pontok, ahol megbolondul az iránytű és borzasztóan egyszerű eltévedni. És bár naponta több turistacsoport is megfordul bizonyos pontokon, melyekig ha az eltévelyedők már eleve nem találnak el, akkor nekik annyi... Akármennyire is meresztgettem a szemem, a Hal-sziget tetejéről sem bírtam kivenni a dzsipek által kitaposott utat, egyszerűen nem látszik se fentről, se lentről.

A háromnapos túra során nemcsak a sósivatagba vittek el, hanem lagúnákhoz, természetes termálfürdőhöz, gejzírekhez, vulkánokhoz. Egy álomkirándulás!

Bolíviában az esős időszak kellős közepén jártál. Milyennek tapasztaltad? Elbújnak az eső elől az emberek? Vagy mintha mi sem történne, mindent ugyanúgy végeznek, mint amikor süt a nap?

Az eső mintha ott sem lenne. Bolíviában is sikerült kifognom a karneváli időszakot, ami annyit tesz, hogy bár még vagy két hét volt az ünnepig, az iskolás gyerekek vízzel töltött lufikkal dobálják jó esetben egymást, rossz esetben akit érnek - akár esik akár nem. Ahogy Angliában a pékség, a női divatárubolt vagy a számítógép szaküzlet sarkában mindig áll egy tartó, amiben esernyők vannak, ugyanúgy Bolíviában is minden boltban esőkabátot lehet venni. Olcsó, egyszerű. Ha leszakad az ég, akkor csak annyi a különbség, hogy eresz alá húzódnak, de egy snassz kis eső nem állítja meg az életet.

Az utak állapotát hogyan befolyásolja egy-egy kiadós eső?

Nagyon, lévén, hogy rengeteg út, földút. Egy éjszakai utazás során kaptam azon magam, hogy éjfél környékén megálltunk gyakorlatilag a semmi közepén, balra hegyoldal, jobbra szakadék, előttünk kígyózó busz- és kamionsor. Leszálltam, hogy megnézzem, mi történt és olyan egy km-rel előrébb láttam, hogy leszakadt egy híd az eső miatt. Elhűlten néztem, ahogy az egyik első busz tini utasai, bontják a hegyoldalt és a kövekből próbálják nagyjából összerakni a hidat. Az egész olyan abszurdnak tűnt, ahogy a sok helyi ember álldogál, senki nem szitkozódik, a srácok építgetnek, az eső esik, s csak néhány zseblámpa világít… Ennél már csak az volt abszurdabb, mikor kb. három óra elteltével nagyon lassan és nem túl biztosan, de nekiindult a kocsisor. A buszok egyenként, utasok nélkül mentek át a hídon, előttük valaki kiabálva instruálta a sofőrt egy zseblámpával hadonászva, de végül sikerült. Nagyon furcsa érzés volt. Elképzeltem, hogy az itthoni sofőrök, akik rendre szidják az utakat, mihez kezdtek volna egy ilyen szituációban. Meg az utasok vajon Európa melyik országában fogadták volna ilyen nyugodtan az egészet?...

Argentína előtt sokat filóztál, folytasd-e az utat, vagy inkább visszatérj Kolumbiába. Végül a folytatás mellett döntöttél. Elégedett vagy a döntéseddel?

Igaziból azon filóztam, hogy Argentínából hazajöjjek-e, ahogy eredetileg terveztem, vagy miután végigjártam azt, meghosszabbítsam a jegyem és maradjak még fél évet Kolumbiában. Az anyagiak eldöntötték helyettem, evidenssé vált hamar, hogy haza kell jöjjek és bár először igen elkeseredtem, hogy nem úgy megy, ahogy én azt kitaláltam, most jól érzem magam itthon egyelőre. A végére azt hiszem, el is fáradtam. Ilyen kevés pénzből az ember mindig az olcsó szállásokat, lehetőségeket keresi, Argentínát kevés kivétellel végigsátraztam, és mivel én sem vagyok mai csirke, sokat kivett belőlem.

Dél-Amerikában úgy tartják, hogy az argentinok nagyon büszkék, sőt, van aki azt mondja, magasan hordják az orrukat. Te is ezt tapasztaltad?

Szerintem ez kontextus kérdése. Nekem az argentinok nagyon sok szempontból olyanok, mint az európaiak. A kontinens legfejlettebb oktatási rendszerét tudhatják magukénak, gyönyörűek a városaik, épületeik, az úthálózat mennyisége is, minősége is nagyon jó, nem beszélve a szolgáltatásokról, amiket egy 8-10 órás út során ajánlanak az utasoknak. Az árakban legtöbbször benne van étel-ital, videó, sőt egyszer még kollektív bingózást is szervezett nekünk a sofőrsegéd. Turistaként nem tűntek amolyan büszke fajtának, picivel kevésbé távolságtartóak, mint mi, de jóval inkább, mint a többi országban, ahol jártam. Azt viszont el tudom képzelni, hogy ha valaki az Argentínával határos Bolíviából jár náluk, akkor másnak látja őket. Bolíviában az emberek közelebb állnak egymáshoz, nyitottabbak, s belecsöppenve a nagy argentin valóságba, ridegebbnek tűnhetnek az emberek.

Úgy tudom, Argentinában javarészt kempingeztél. Milyen időjárás volt akkor arrafelé?

Február második hetében érkeztem Argentínába, még javában tombolt a nyár és áprilisban, mikor eljöttem, hajlott őszbe. Persze Patagóniában meglehetősen hideg volt, de ott csak egyetlen éjszakát töltöttem – San Martin de los Andesben -, amit a hideg miatt félig ébren átvirrasztottam, annyira fáztam, pedig nem is a legdélebbi részen voltam. Na és a legelső éjszakám is felejthetetlen, bár nem a hideg miatt. Olyan eső szakadt ránk, hogy igen sokan el/beáztunk és a következő két éjjel már a kemping zuhanyzójának az előterében állítottuk fel a sátrunkat. Biztos, ami biztos:)

Perrito Moreno Gleccser, elefántfókák a Valdes-félszigeten, Iguazu, Che Guevarra szülőhelye – csupa-csupa különleges élmény. Mesélnél róluk pár szót?

Hű, ez nem lesz könnyű! A gleccser, na az valami elképesztő látvány! Ha valaki arra jár és nem köti annyira a pénz, mint engem, akkor mindenképpen túrázzon rajta, mert arra is van lehetőség. Igen korán indultunk, mert ha megvan a megfelelő számú ember (4), akkor gazdaságosabb bérelt autóval menni, plusz megvan az előnye, hogy ha nyitás előtt ér oda az ember, akkor még a belépőt sem kell kifizetnie:). Kedves és segítőkész sofőrünk volt, minden részhez elvitt, ahova menni lehetett és türelmesen várt amíg végeztünk. Igaziból nem is tudom, hogyan írhatnám le ezt a természeti csodát, 55 m magas és még van másik 180 méter, ami a víz alatt található. Napi 2 m-t halad előre és azon kevés gleccserek közé tartozik, amelyre még nem hat a globális felmelegedés, ugyanis még mindig stabil, tehát nem fogyatkozik. Hatalmas robajjal válnak le róla háztömbnyi darabok, csodálatos látvány! Egy rövid hajótúrára is befizettem, ahol megtapasztaltam, mennyire csalóka a vízen a térérzékelés. Kizártnak tartottam, hogy 55 m lenne az a hó ill. jégfal, ami nem tűnt távolabbinak 20-30 m-nél. Aztán kiderült, hogy 300 m-re áll tőle a hajónk, ami logikus, hiszen a leváló tömbök igen nagy kárt tudnának tenni járműben, emberben egyaránt. Minden szempontból érdekes és felejthetetlen élmény volt!

A Valdés-félszigeten 4 napot töltöttem, a rajta található egyetlen falucskában, Puerto Pyramides a neve. Elefántfókát sajna csak messziről láttam, de volt még rajtuk kívül tatu, Magellán pingvinek és rendes fókák. Csodaszép öblök és dimbek-dombok. És ne felejtsük el a Madarak szigetét, ami a félsziget bejáratánál található és aminek a formája ihlette Exupéry kalap/boa elefánttal a gyomrában ötletét.

Rosario, ahol Che született, igazán szép város és itt született a nemzeti lobogó is, aminek tiszteletére egy hatalmas emlékművet is emeltek. Sajnos Che szülőháza ma már magántulajdon, megnézni nem lehet belülről, s csupán egy tábla jelzi, hogy ez az a hely. Ha belülről nem is láttam, azért még mindig lehet vagánykodni, hogy jártam a szülőhelyén:)

Na és az Iguazu vízesés…! Arra sincsenek szavak. Mindenkinek azt javaslom, ha teheti, nézze meg maga. És ha már ott van, akkor mindenképpen nézze meg a brazil oldalról is és vica versa. Az argentin oldalról aprólékosabb megfigyelők lehetünk, egy egész napi program végigjárni a nemzeti parkot, szinte minden részét meg lehet közelíteni bizonyos határokon belül. A brazil oldal pedig fentről ad egy átfogóbb képet. Nem tudnám eldönteni, melyik szebb, tényleg a kettő adja ki az egészet. Kalandra fel!

Miért hívják az Iguazut az Ördög torkának?

Egy részét hívják csak így. Csak a hófehér, lezúduló víz és habtömeg látszik és a vízpára, ami felcsap, de annyira, hogy érdemes esőkabátot vagy esernyőt vinni. Ha az ember lenéz, nem is lát mást, csak a felcsapó, vízalakú fehérséget. Ilyen lehet a pokol olyasvalaki számára, aki a piros színt fehérnek látja. Egyébként érdekes, hogy a dél-amerikai kontinensen a veszélyes vagy gigantikus természeti formáknak a nevében sokszor benne van az "ördög" szó. Ecuadorban, az Andokban található az Ördög orra és most sajnos nem emlékszem, hol találkoztam az Ördög köldökével (talán Peruban?), de az is egy hegy része. 

Argentina tangó nélkül elképzelhetetlen. Mit tapasztaltál, mit jelent az argentinoknak a tangó? Volt alkalmad neked is tangózni?

A turisták szinte bárhol beleütközhetnek (bár azok is inkább északabbra), de mivel nem éltem az egyszeri emberek mindennapi életét ott, így igazából nem tudnám megmondani, mit is jelent nekik. Az biztos, hogy bárhol lehet kapni tango cd-ket, Carlos Gardeltől  Gotan Projectig bármit és Buenos Aires tele van kisebb nagyobb bárokkal, ahol van akár egyszeri alkalmas tánctanítás is, illetve fellépés. A La Boca negyedben és a vasárnapi San Telmo piacon az utcán táncolnak, s illik pénzt dobni a kitett kalapba. Ami igazán hangulatos volt nekem, az az, hogy egész zenekarok vonultak ki a macskaköves sikátorokba, régi zongorával, hegedűkkel, harmónikákkal, és eljátszották, ill. elénekelték mások vagy a saját szerzeményeiket. Bár szerettem volna egy estét a már említett bárok egyikében eltölteni, végül sajnos lemaradtam róla, de mégsem maradtam élmény nélkül, mert az utcán is minőséget lát az ember.

Eredetileg Argentina lett volna az utolsó állomásod, de sikerült megtoldanod egy uruguayi kirándulással. Pár napig egy tehénfarmon vendégeskedtél. Hogy kerültél ide?

Az utam során megismert egyik turista mesélt nekem a "couchsurfing"-ről, ami annyit tesz, hogy van egy weboldal, ahova bejelentkezve az emberek felajánlják, amit tudnak egy turistának kínálni és cserébe ők is megkaphatják ugyanazt, amikor ők kelnek útra. Még egy hetem lett volna a repülő indulásáig és nem volt kedvem az egészet a fővárosban tölteni, így kigondoltam, hogy átkocogok Uruguayba is. A www.couchsurfing.com –on találtam egy fiatalembert, aki felajánlotta a lehetőségét annak, hogy megszállhat nála 1-1 kósza turista és kapcsolatba léptem vele. Végtelenül kedves és nagylelkű volt, az első nap körbevezetett Coloniában, a második és harmadik napot pedig a farmján töltöttük akkor már két argentin lány társaságában, akik szintén a couchsurfing révén kerültek oda. Sütöttünk kenyeret, de még a lisztet is mi daráltuk hozzá, lovagoltunk, segítettünk marhákat átterelni másik legelőre és élveztük a vidéki Uruguayt:)

Milyen az uruguayi paraszti élet?

Amit láttam belőle az nyugodtnak tűnt, de nyilván két nap alatt nem vonhat le az ember túl sok következtetést, ráadásul én csak a romantikus oldalát éltem meg. Érdekes látni, hogy egy teljesen jólszituált - ez hülyén hangzik, de nem tudom másképp mondani -, városias fiatalember ugyanolyan könnyedséggel üli meg a lovat kengyel nélkül, mint ahogyan autót vezet. Most láttam először nem ’nagyipari’ teheneket, mármint amik nem egy telepen vannak karámban, hanem a szabad levegőn egész évben és olyan helyesek, ahogy a gazda hívó szavára nekiindulnak és követik őt. Azért elég rémisztő, mikor 65 bika egyszerre trappol az ember lánya felé, de alapvetően – némi képzavarral élve – kezes bárányok. Jó volt a legelőről naplementében hazatérni, négyen együtt vacsorázni, majd este a kandalló mellett üldögélni házi sört kortyolgatva.

Folytatjuk....

Az interjút készítette: Vass Éva, 2009. jún. 27.

Fotók: Nagy Georgina

További fotók: a www.amazoniaportal.com Képgalériájában