Dél-Amerikai Portal

Cartagena partjaira először Rodrigo de Bastidas, sevilla-i jegyző lépett 1501-ben. (Érdekesség, hogy Kolumbusz soha nem járt Kolumbiában, dacára annak, hogy róla nevezték el.) A város alapítására 1532-ben Pedro de Heredia, madridi bátor „vállalkozó” kapta meg a jogot a spanyol királynőtől, aki aztán 1533-tól egészen haláláig, 22 éven keresztül kormányozta Cartagénát. Legfőbb feladata mindvégig az aranykeresés volt. Heredia hosszú éveken keresztül rengeteg problémával küzdött, így pl. az egyre növekvő lakosság ellátásával, a harcos indián törzsek megfékezésével, súlyos területi konfliktusokkal más gyarmatosítókkal, valamint kalóztámadásokkal.

1544-ben Roberto Baal, francia kalózkapitány 5 hajóval, 1000 emberrel a fedélzeten éjjel csendben lehorgonyzott – Heredia unokahuga esküvője előestéjén. Másnap, amikor elkezdte ágyúzni a várost, a trombita és dobszó hallatán azt hitték a helybéliek, hogy a mulatság kezdetét jelzi. Mire feleszméltek, Baal már elfoglalta a várost. Az ifjú pár a hegyekbe menekült.
Heredia 200 ezer aranyat fizetett a város szabadságáért. Nemcsoda, hogy ezután mégtöbb aranyra volt szüksége...

1574-ben, elismerve Cartagéna fontosságát, II. Fülöp spanyol király „városi”, majd egy évvel később „címzetes” rangot adott a városnak. Cartagena a XVI. szd. végére az Újvilág legfontosabb kikötője lett. Peru mérhetetlen  kincseit Panamába szállították, odamentek értük a spanyol hajók. Gyorsan berakodtak, és elhozták Cartagenaba, az Újvilág legbiztonságosabbnak tartott városába. Spanyolország riválisai (Franciaország, Anglia, Hollandia) azonban folyamatosan kalózokat küldtek Cartagena ellen, megszerezni az itt felhalmozott temérdek kincset.

1559-ben Martin Cote francia kalózkapitány 7 hajóval, 1000 emberrel támadt Cartagenara. A város nem bírt a túlerővel, pedig a történelemben először, mintegy 500 indián is segített védeni a várost.

1568-ban John Hawkins angol kapitány próbálkozott. Hawkins azelőtt már kétszer járt az Újvilágban. Első útja alkalmával rabszolgákat hozott Dél-Amerikába, onnan pedig cukrot és rumot vitt Angliába. Ezzel az úttal városa leggazdagabb emberévé vált. Második útján megismételte ugyanezt, s ezzel ő lett egész Anglia leggazdagabbja.

Hawkins 4 nagy hajóval látszólag kereskedni jött Cartagénába, rabszolgákat és árut hozott, s kérte, engedjék be a kikötőbe vásárt rendezni. Alas kormányzó gyanut fogott és nem engedte be Hawkinst, az meg visszaüzent, hogy akkor ágyúzni fogja a várost... 8 nap és sok károkozás után se tudta elfoglalni Cartagenat. A 8. napon beüzent a városba, hogy elfáradt, s pihenne egyet, meg aztán kukoricát és vizet venne tőlük. Alas azt válaszolta, nincs üzlet, s Hawkins kénytelen volt elhajózni. Megigérte viszont, hogy még visszatér.

1586-ban, ha nem is Hawkins, de annak unokatestvére, Francis Drake angol kalózkapitány tért vissza Cartagenába. Drake-nek az angol királynő lovagi címet adományozott, s titokban segítette a spanyol gyarmatok elleni kalózkodásait.

23 hajóval, 3000 emberrel támadta meg Cartagenat. Felgyújtott 200 házat, lerombolta a katedrálist, s 107 ezer dukát aranyat vitt el. Ezután a támadás után a spanyol udvar elhatározta egy védelmi falrendszer megépítését, melynek akkora volt a költségvetése, amilyen még soha azelőtt semmilyen építkezésé.

  

  

Cartagena az Újvilág leggazdagabb városa volt. Gyorsan fejlődött. Köszönhető volt ez biztonságos öblének, melyben egy évben akár kétszer is megjelent a „Flota de los Galeones” hajó konvoj. Kolumbiába, Venezuelába és Peruba mindenféle árucikket hozott, vissza pedig elsősorban aranyat, és ezüstöt szállított Havannán keresztül, hogy Portobelo-n (Panama) berakodjanak. Portobelo-ba futottak be arany rakományukkal a hajók Quitóból (Peruból) és Chiléből. A flotta néhány hónapig is Cartagénában tartózkodott, ekkor felpezsdült az élet a városban, egyébként pedig lusták, lanyhák voltak az emberek.

A XVII.szd végén, amikor Spanyolország, Franciaország és Anglia között dúlt a háború, XIV. Lajos megtámadta a spanyol gyarmatokat. 1697-ben  Cartagenához 22 nagyhajó érkezett 500 ágyúval, 4000 emberrel, a francia Pointis gróf vezetésével. Haitinál további 7 hajó 1200 fővel csatlakozott hozzá. Óriási volt a francia túlerő. Don Sanchez Jimeno várkapitánynak márcsak 30 (!) embere maradt, mégis megtagadta, hogy megadja magát. A vár végül elesett. Pointis gróf azonban csodálva a várkapitány bátorságát, meghagyta a kardját. A város megadta magát, s mai értéken számolva 42 millió dollár értékű aranyat zsákmányoltak a betolakodók. Ami viszont még ennél is rosszabb volt, az az egy hét, amennyivel a kalózok tovább maradtak rabolni és kínozni a lakosságot.

1739-ben Anglia és Spanyolország között kitört háborús konfliktus a „háború Jenkins füléért” elnevezéssel vonult be a történelembe. Amikor a spanyol parti őrség feltartóztatott  egy angol csempész hajót, megtorlásul levágta az angol kapitány egyik fülét. Ezzel az üzenettel bocsátották aztán útjára: „látod, add át a királyodnak, s mondd meg neki, ő is így jár, ha ugyanezt merészeli.” Jenkins így is tett, megőrizte levágott fülét, bemutatta otthon a Parlamentben, s megindult a háború, elsősorban a tengeren. Vernon elfoglalta Portobelo-t (Panama), de nem tartotta meg sokáig, spanyol ellentámadástól tartva. Megelégedett csak a várának lerombolásával, majd Jamaicaban várakozott tovább.

Ez a győzelem meghozta Vernonnak a hírnevet és az angol miniszterelnök egy hatalmas flottát biztosított neki, hogy foglalja el Cartagenat. A spanyolok kémjeiktől már tudtak az angolok készülődéseiről. Cartagena védelmét Don Sebastian de Eslava háborús veterán és Don Blas de Lezo tengerész szervezte. Lezo 21 csatában vett részt, elvesztette jobb lábát, bal szemét és bal karját.

1741 április elején a Nagy Angol Armada 50 hadihajóval, 130 kereskedelmi hajóval, 21.600 fővel a fedélzeten, plus 2000 észak-amerikai zsoldossal - mely utóbbiakat George Washington féltestvére vezetett-, érkezett meg, s megkezdte Bocachica ostromát az öböl bejáratánál, majd Tierrabombánál partraszálltak a tengerész gyalogosok. Véres küzdelemben több, mint 6000 lövedék robbant. A védők visszavonultak a főtérig. Lezo megint megsérült, egyetlen karján, és a lábán.

Vernon behatolt az öbölbe, partraszállt Manzanillo-nál, mialatt az észak-amerikaiak elfoglalták Popa hegyét. Ez stratégiai fontosságú volt, mivel innen az egész város szétlőhető. Vernon ekkor levelet küldött Londonba, biztosítva az udvart, hogy Cartagena már az övék... Vernont azonban meglepetés érte! A trópusi betegségek kezdték megtizedelni az embereit, Cartagena ellenállása pedig egyre erőteljesebb lett. Végül, 1741 április 20.-án megtámadta San Felipe várát. 4 órás véres küzdelem után a helyiek megöltek 800 angolt és fogságbaejtettek 200-at.

Ezidő alatt Vernon barátai már nyomták az érméket. Az érméken Vernon előtte térdelt Lezo, ezzel a felirattal:  „megalázott spanyol gőg Vernon admirális lábai előtt”. A csúfos vereséget szenvedett Vernonon aztán jókat gúnyolódtak a többi európaiak.

Vernon nem tért vissza többé Angliába. Észak-Amerikába ment, s ott beállt a függetlenségi háborúba.

Lezo mindvégig hősiesen küzdött, ám a Bocachica-nál szerzett súlyos sérüléseit már nem élte túl.
A cartageniaiak úgy emlegetik őt, hogy neki köszönhetik, hogy spanyolul beszélnek még ma is ...