Nyelvtanulóknak. Érdekes történetek, írások két nyelven PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. március 10. szerda, 02:39

El elefante sumiso

magyar fordítás lásd lejjebb


Cuando yo era chico me encantaban los circos. Lo que más me gustaba eran los animales, y mi preferido era el elefante. Durante la función, la enorme bestia impresionaba a todos por su peso, su tamaño y su descomunal fuerza. Pero, después de la actuación y hasta un rato antes de volver al escenario, uno podía encontrar al elefante detrás de la carpa principal, con una pata encadenada a una pequeña estaca clavada en el suelo. La estaca era sólo un minúsculo pedazo de madera, apenas enterrado superficialmente. Y aunque la cadena era gruesa y poderosa, me parecía obvio que ese animal, capaz de arrancar la estaca y huir. El misterio era evidente: ¿por qué el elefante no huía, si podría arrancar la estaca con el mismo esfuerzo que yo necesitaría para romper un fósforo? ¿Qué fuerza misteriosa lo mantenía atado?

Tenía 7 u 8 años, y todavía confiaba en la sabiduría de los mayores. Pregunté entonces a mis padres, maestros y tíos, buscando respuesta a ese misterio. No obtuve una coherente. Alguien me explicó que el elefante no escapaba porque estaba amaestrado. Hice entonces la pregunta obvia: “Y si está amaestrado, ¿por qué lo encadenan?” No recuerdo haber recibido ninguna explicación satisfactoria.

Con el tiempo olvidé el misterio del elefante y de la estaca, y sólo lo recordaba cuando me encontraba con personas que me daban respuestas incoherentes, por salir del paso, y, un par de veces, con personas que habían hecho la misma pregunta. Hasta que hace unos días me encontré con una persona, lo suficiente sabia, que me dio una respuesta que al fin me satisfizo: el elefante no escapa porque ha estado atado a una estaca parecida desde que era muy pequeño.

Cerré los ojos y me imaginé al elefantito, con solo unos días de nacido, sujeto a la estaca. Estoy seguro de que en aquel momento empujó, jaló y sacudió tratando de soltarse. Y a pesar de todo su esfuerzo no pudo hacerlo: la estaca era muy fuerte para él. Podría jurar que el primer día se durmió agotado por el esfuerzo infructuoso, y que al día siguiente volvió a probar, y también al otro y al de más allá… Hasta que un día, el animal aceptó su impotencia y se resignó a su destino.
Dejó de luchar para liberarse.


Reflexiones

Este elefante enorme y poderoso no escapa porque cree que no puede hacerlo. Tiene grabado en la mente el recuerdo de sus inútiles esfuerzos de entonces, y ha dejado de luchar. Nunca más trató de poner a prueba su fuerza.

Cada uno de nosotros es un poco como ese elefante: vamos por el mundo atados a cientos de estacas que nos restan libertad. Creemos que no podemos con un montón de cosas, simplemente porque alguna vez probamos y no pudimos. Grabamos en nuestra mente esas palabras: no puedo, nunca podré. La única manera de saber cuáles son nuestras limitaciones ahora es intentar de nuevo, poniendo en ello todo el corazón.

(Contribución de Eduardo Bernal, vía Internet)


Az engedelmes elefánt


Amikor gyerek voltam, mindig elbűvölt a cirkusz. A legjobban az állatok tetszettek, a kedvencem az elefánt volt. Az előadáson mindenkit bámulatba ejtett a hatalmas bestia súlya, mérete és fékezhetetlen ereje. Fellépés után amíg újra porondra nem lépett, a sátor mögött egy kis cölöphöz pányvázva várakozott. A cölöp csak egy aprócska fadarab volt, alig beverve a földbe. Habár a lánc vastag volt, bizonyos voltam benne, hogy ez az állat ahogy egy fát is képes kitépni, azt a kis pányvát is ki tudná húzni és elmenekülni. A titok nyílvánvaló volt: miért nem szökött el az elefánt, ha azt a pányvát annyi kihúzni neki, mint nekem kettétörni egy gyufaszálat. Milyen titokzatos erő tartja őt fogva?

Hét vagy nyolc éves lehettem és még bíztam a nagyok bölcsességében. Megkérdeztem hát a szüleimet, a tanáraimat, a nagybátyjáimat, a nagynénéimet, kerestem a megoldást erre a hihetetlen rejtélyre. Nem kaptam választ. Volt, aki úgy magyarázta, hogy azért nem szökik el az elefánt, mert be van idomítva. Akkor feltettem a nyílvánvaló kérdést: és ha be van idomítva, akkor miért láncolják oda? Nem emlékszem, hogy bárkitől is kielégítő választ kaptam volna.

Idővel elfeledkeztem az elefánt és a pányva misztériumáról, és csak akkor jutott eszembe, amikor olyan személyekkel találkoztam, akik valami zagyvasággal igyekeztek kitérni egy válasz elől, vagy akik ugyanarra a kérdésre keresték a választ, mint én. Így volt ez mindaddig, míg nem néhány nappal ezelőtt találkoztam egy személlyel, aki elég sokat tudott, s akitől végre olyan választ kaptam, ami kielégített: az elefánt nem szökik el, mert egészen kicsi korától kezdve egy ilyen hasonló pányvához kötötték ki.

Becsuktam a szemem és magam elé képzeltem a kis elefántot, amely csak néhány nappal azelőtt született, és már ki volt pányvázva. Biztos vagyok benne, hogy húzta, vonta, ráncigálta kötőfékjét, hogy kiszabaduljon. De minden ereje ellenére sem sikerült neki, a cölöp erősebb volt nála. Megesküdnék rá, hogy az első nap a hiábavaló erőlködéstől kimerülve aludt el, és a következő nap újra próbálkozott, a következő nap megint és így tovább... Míg egy nap, egy szörnyű nap, az állat elfogadta tehetetlenségét és megadta magát a sorsnak. Feladta a harcot, hogy kiszabaduljon.


Gondolatok a fenti történetről:

Ez a hatalmas és erős elefánt nem szökött meg, mert azt hitte, nem tudja megtenni. A fejébe vésődött a sok hiábavaló próbálkozás emléke és felhagyott a harccal. Soha többé nem tette próbára az erejét.

Mi mindannyian kicsit olyanok vagyunk, mint ez az elefánt: járunk a világban, pányvák százaival vagyunk megkötve, melyek csorbítják szabadságunkat. Úgy hisszük, hogy nem bírunk egy sor dologgal, egyszerűen csak azért, mert egyszer megpróbáltuk és nem sikerült. Bevéstük a fejünkbe a következő szavakat: nem vagyok képes, sohasem leszek képes. Az egyedüli módja, hogy megtudjuk, jelenleg mik a korlátaink – ha újra próbálkozunk, beleadva teljes szívünket.

 

Szerző: Eduardo Bernal, (Internet)
Fordította: Vass Éva
2010. március 10.
Módosítás dátuma: 2010. március 10. szerda, 14:41