|
 Háromszor voltam hatodikos,
anélkül, hogy egyszer is megbuktam volna...
kezdhetné akár ezzel is iskolai élménybeszámolóját a fiam, Fernando. Talán a serdülőkorra fogható, de sehogy sem tudtam rávenni az írásra, én meg nem bírom magamban tartani azt a sok érdekes benyomást, ami itt ér bennünket.
És hogy mi a titka a háromszori hatodiknak? Fernando egyszerre volt hatodikos a budapesti iskolájában , ill. az itteni „Las Americas” suliban ahonnan különböző okok miatt félévkor kiírattuk és mivel a kiszemelt iskola európai időbeosztású (keresztféléves) volt, újra kellett kezdenie, mert nem vállaltuk, hogy a második félévből levizsgázzon pár hét alatt.
Kolumbiában nagyon gyakori, hogy a gyerekek iskolát váltanak, van aki 2-3 évente. Nagyon sok a magániskola, amely nem kis bevételt jelent az elittebb iskoláknak (pl. Colegio La Salle, vagy Colegio San Pedro Claver), ahol akár 2-3000 gyerek is tanul és a tandíj nagysága az évek előrehaladásával arányosan nő, a tizenegyedikes pl. akár két vagy háromszor többet fizet, mint egy elsős kisgyerek. Ez utóbbi iskolákban a tandíj a végzősök esetében akár 6-800 ezer peso (60-80 ezer Ft) is lehet havonta, ki lehet számolni, mekkora üzlet ez, hiszen nagyjából fixen lehet számolni erre a bevételre.
Csak Bucaramangában 223 általános és középiskola van. Szinte valamennyi 11 osztályos, azaz egyből lehet folytatni ugyanott a középiskolát. Nem nagyon jellemző a szakközépiskola, viszont a legnagyobb iskolák két kivétellel mind egyházi iskolák. A legkülönbözőbb neveket adják az intézményeknek. Számomra a legérdekesebb a „Magyarországi Szent Erzsébet Kollégium” (Colegio Santa Isabel de Hungría:), de találtam Prágai Jézuska Kollégiumot (Colegio Niño Jesus de Praga) is. A „kollégium” gyakorlatilag az általános és középiskolát jelenti egyben, viszont nem bentlakásos, ahogy a neve sejtetni vélné.
Fernandót végül egy reform szellemű iskolába írattuk, az Instituto Caldas Kollégiumba. Ezt az intézményt a hatvanas évek reform pedagógusai hozták létre, tiltakozásul az egyház és egyes állami iskolák tekintély uralma ill. nevelési módszere ellen. Ebben az iskolában nincs hittan, ezt mindenki otthon, a családban rendezze, a gyerekek akármilyen hosszú hajjal is járhatnak, egy a lényeg, az ne károsítsa a szemük egészségét, a kötelező egyenruha „fiatalos” – fiúknak farmer nadrág, lányoknak kantáros rövid farmer nadrágszoknya pólóval, szemben a többi kollégium élére vasalt nadrág és ing, illetve a lányok által utált rakott szoknya - ing kombinációval. Nekem nagyon tetszik a Caldasban a sok zöld terület, a pálmafák, a füves részek, a focipályák, kosárpályák, és a profi ebédlő, amit egy hivatásos közétkeztető vállalat üzemeltet. A Caldas eleve iskolának épült, és nem lakóházak összenyitásából improvizálták a tantermeket, mint számos más intézményben.
Fernandó felvételije gyakorlatilag annyiból állt, hogy kitölttettek vele egy angol és egy intelligencia tesztet majd beszélgettünk közösen az iskola-pszichológussal.
Nagyon örültünk, hogy itt kezdhette el az iskolát, és nagy lelkesedésünkben nem is nagyon érzékeltük, vajon mit fog jelenteni számunkra az, hogy az iskola egy úgynevezett átmeneti időszakban van. Vagyis az iskolavezetés eldöntötte, hogy annak érdekében, hogy a hagyományos (februári kezdésű), ill. a keresztféléves (szeptemberi kezdésű) intézmények között legyen átjárhatóság, a Caldas 3 év alatt a nyári szünet rovására behozza a féléves különbséget és 2011-től már ők is februárban kezdenek, mint a többiek.
A hatodik év során ugyan már tapasztaltuk, hogy nagyon hosszú az iskolanap, fél 7-től fél 4-ig, de feledtette velünk az iskola számos előnye. Az öthét nyári szünet azonban alig félévre elegendő energiával töltötte fel Fernandót. Hetedik első félévének vége felé szinte a végsőkig kifáradt. Hetedikben is ugyanaz a ritmusa volt a hétnek, mint hatodikban, azaz napi 7 tanóra (60 percesek az órák napi egy szünettel és egy ebédidővel) plusz egy kötelező, tanóra jelleggel az órarendbe iktatott félórás korrepetálás. Fernandót az iskolabusz 4 óra, negyedöt körül tette ki a ház előtt. Átöltözés, uzsonnázás, kis játék és már itt volt 6 óra, vacsoraidő. Gyakorlatilag fél 7- körül kezdett hozzá a másnapi leckének és amikor pl. 3 tantárgyból is periódus záró dolgozatot írtak – fizikai képtelenség volt rá felkészülni... A szoros időbeosztás miatt már lehetetlen volt, hogy Fernandó délutáni „szakkörre” vagy sporkörre járjon, gyakorlatilag eldöntötte az iskola, mi érdekelje őt:). Szerencsére az egyik intézmény úgy alakította ki foci iskolája edzésrendéjét, hogy péntek délután és szombat délelőtt tartotta a foglalkozásokat, így oda eljárhatott focizni.
Ez a feszített rend nemcsak a gyerekeknek, hanem nekünk, szülőknek is megerőltető volt, hiszen sokszor együtt készültünk velük, vagy épp rohangáltunk beszerezni a másnapi cuccokat.
Aztán jöttek a kifáradás jelei, és megérett a döntés, a Caldas korszaknak vége az életünkben, különben rámegy Fernando egészsége.
Az iskolában volt, aki hitetlenkedve fogadta szándékunkat, és igyekezett lebeszélni bennünket, hiszen Fernando jó tanuló, szeretik a többiek, jó sportoló, még érmet is szerzett az iskolának. Nem akarták, hogy elmenjen.
A Caldas privát iskola, jól szervezett, továbbra is meg lennénk vele elégedve, ha napi két órával kevesebb ideig tartanák bent a gyerekeket. Erre azonban a közeljövőben semmi esély. Ugyan az igazgatónőnek volt egy kezdeményezése, hogy félórával később kezdődjön a tanítás annak érdekében, hogy a gyerekek többet tudjanak aludni, de a szülői munkaközösség ezt leszavazta. Azt mondták, a reggeli forgalomkorlátozás miatt nem vállalják a gyerekek későbbi behozatalát, sőt, jobb lenne, ha inkább mégtovább, akár este 6-ig is bent lehetnének... (Ez a bizonyos forgalomkorlátozás azt jelenti, hogy a reggeli csúcsforgalomban fél 6-tól 9-ig a hét bizonyos napjain bizonyos rendszámú autók, váltakozva, ki vannak tiltva a forgalomból)
Én kicsit csalódtam a szülők hozzáállásában. Egyrészt a fenti eset kapcsán, másrészt pedig azt tapasztaltam, hogy sokan csak mondják, hogy a gyerek mindenekelőtt... Sokan nem tisztelik a gyerekek álmait, programjait, nem viszik el őket a barátokhoz, még a szülinapi zsúrokra sem. A meghívott gyereklétszám harmada jön csak el egy-egy ilyen buliba – mondom ezt saját ill. mások tapasztalata alapján.
Amikor a felvételi elbeszélgetésen megkérdeztük az iskola-pszichológust, hogy miért ilyen hosszú az iskolanap, azt válaszolta, hogy ilyen az oktatási törvény. Zöldfülűek révén gondoltuk, biztos igaza van, de továbbra sem értettük, hogy akkor a „Las Americas”-ban miért tanultak csak 1-ig, fél 2-ig a gyerekek.
Három év Kolumbiában való tartózkodás után aztán végül megértettük, miért, és azt is, hogy mit jelent, ha bekerül az üzlet az oktatásba.
A magán kollégiumok egymásra rálicitálva kínálnak több és mégtöbb óraszámot. Sőt, a tananyagban sem szerénykednek, Fernando pl. már hatodikos korában sejtbiológiát „tanult”...
Kicsit olyan ez, mint az éttermek, akik úgy próbálnak forgalom növekedést generálni, hogy megemelik az adagok méretét (és persze az árát is:). Itt az oktatási törvény csak kereteket szab meg, és elég nagy szabadságot ad az intézményeknek. Amikor rákerestem pl. az oktatási minisztérium honlapján arra, mit kellene, hogy tudjon egy hetedikes gyerek matekból, akkor nem találtam meg szétválasztva, hanem csak egyben – a hatodik-hetedik osztályra.
Mivel egységes nemzeti alaptanterv nem létezik, a tankönyvgyártók saját szakállukra állítják össze a könyvek tartalmát. Éppen ezért a legtöbb iskolában csak matek, spanyol és angol könyvet használnak, mondván, hogy az ő tantervükkel nem egyezik meg ez vagy az a tankönyv. Ezeket a tantárgyat végig lediktálja a tanár... El lehet képzelni, mennyire utálnak már írni ezek a gyerekek. Fernando a legjobban biológia órán szenved, mert nem is nagyon érti a sok szakkifejezést, és a tanárnő gyorsan diktál. Amikor betegség miatt mulaszt, nem kis feladat pótolni, hiszen nincs tankönyv, a másolásra kölcsönkért füzetből meg nem olyan élvezet tanulni, ráadásul néha ki-kimarad egy-egy szó:).
És hogy végül is mire megy ki ez a nagy hajtás?? Hogy irányítható, jó „katonákat” neveljenek, és persze a jó érettségire, vagy ahogy itt nevezik, az „ICFES”-re. A szülők meg vannak őrülve ettől, és mindenre hajlandóak, csakhogy biztosítva legyen a jó összpontszám, ami majd a felvételihez szükséges.
Nem számít, hogy a gyerek közben nem mozog, nem rajzol, nem énekel – egy a lényeg, nyomják bele a matekot, a történelmet, biológiát... A magán iskolák ezért mint egyfajta „minőségi bizonyítvány” - kínálják a nagyobb és nagyobb óraszámokat. És hol van ebben a gyerek érdeke? Hát azt nem tudom.
Azt viszont látom, hogy csupa lexikális tudást töltenek a gyerekek fejébe, ami után már nem marad idő rajzolni, énekelni tanítani őket, vagy épp megszerettetni velük a sportot. 11 év természetesen kevés ahhoz, hogy megtanítsák nekik mindazt a tudományt, amire az elkövetkező 60-70 évben szükségük lehet, ráadásul szélsebesen el is felejtik a bebiflázott anyagot. Amit viszont nem felejtenének el, az a hozzáállás, a kreativitás, a művészet, és a sport szeretete ... Ez átsegítené őket a nehéz helyzeteken, békésebbek, toleránsabbak lennének és még egészségesebbek is.
Bucaramanga,Kolumbia 2009. nov. 10. Írta: Vass Éva |
