Bucaramanga (Kolumbia), 2008. július 11.

A nemzetközi figyelem középpontjába került Ingrid Betancourt, akit 14 társával együtt 2008. júl. 2.-án szabadított ki a kolumbiai hadsereg a gerilla (a FARC) fogságából. Az alábbiakban szeretném erről közreadni a legizgalmasabb, legérdekesebb információkat, melyeket a helyi sajtóban gyűjtöttem.

INGRID szabad...

-részlet A SAKK-hadművelet c. könyvből -

2008. július 2.-a reggele a szokásos módon indult a dzsungelben, annyi változással, hogy a dzsungel sűrűjében elrejtett guaviare-i túsztábor lakóit a fogvatartók felszólították, csomagoljanak, mert átszállítják őket egy biztonságosabb helyre. A csomagolás nem nagy ügy, hozzá voltak már szokva, hiszen azt a néhány személyes holmit, amijük volt, hip-hop belegyömöszölték a hátizsákjukba, mint ahogy azt máskor is, valahányszor repülő vagy helikopter zaja kényszerítette őket futásra, menekülésre. Amikor meghallották a túszok az értük jövő helikopterek zaját, azért mégis egybeugrott a gyomruk, hiszen sosem lehet tudni, mivel végződik egy ilyen találkozás, ti. nyílt titok, hogy katonai mentőakciók során a gerillánál az a szokás, hogy inkább lelövik a túszokat, minthogy kiszabadíthassák őket. A fura, fehér helikopterek hamarosan földet értek. Kiszállt belőlük pár mégfurább figura. Ingrid mikor meglátta a zubbonyuk alatt a Che Guevarás pólót, gondolta, igen, ez FARC, semmi kétség. Csalódott volt. Nincs itt szó semmilyen humanitárius, vagy orvosi küldöttségről...- jegyezte meg kiábrándultan.

Különösebben egyik túsz sem volt lelkes beszállni a helikopterbe, pláne hogy a szokásos módon, megkötözték őket. A személyzet között volt két „újságíró” is, akik próbálták szórabírni a túszokat, de azok vagy némák maradtak, vagy volt akiből hirtelen kitört a sokévi keserűség, és egyre csak azt kiabálta, majd én elmondom, mi a boldogtalanság!...

A gép felemelkedett a 15 tússzal. Kisvártatva az akció vezetője előállt és így szólt:

- A Nemzeti Hadsereg vagyuk. Önök szabadok!

Először senki nem akart hinni a fülének, mi vaaaan?, mit mondanak?... De aztán szem nem maradt szárazon, összeölelkeztek, s volt aki ugrált is örömében...

Eközben lent ártalmatlanították és fogságba ejtették az ottmaradt gerillákat, köztük a két táborparancsnokot.

A kolumbiai sajtóban ezt az eseményt óriási csend előzte meg. Fel is tűnt, mennyire nem lehet hallani semmit a beigért béketárgyalásokról, amiben nagyon sokan bíznak, pláne, mióta új vezetője van a FARC-nak. (FARC: Fuerzas Armadas Revolucionadas de Colombia, Kolumbia Forradalmi Fegyveres Erők) A túszok kiszabadulása teljesen váratlanul ért mindenkit. Az emberek annyira meghatódtak, hogy sokan könnybelábadt szemmel adták tovább a hírt. Néhány lakás ablakában napokon át lógott a kolumbiai zászló... A média két napon át nem beszélt másról, csak a sikeres, „Jaque” (ejtsd: hake, magyarul: Sakkot adni), fedőnévre hallgató szabadítási akcióról.

Hogy is történt? A megjelent cikkek szerint a titkosszolgálat alapos előkészületi munka után elérte, hogy néhány ügynöke beépüljön a FARC-ba, méghozzá lehetőleg a döntéshozók közelébe. Ezeknek az ügynököknek volt köszönhető, hogy rábírták a gerillavezetőket arra, költöztessék át a túszokat egy, a vezérkarhoz közelebbi táborba, hogy amennyiben a levegőben lógó fogolycseréről megegyezés születik, kéznél legyenek. Három, egymástól kb 50 km-re lévő táborból terelték össze a most kiszabadított 15 túszt, köztük 3 amerikait és 11 katonát. Az ügynökök megadták a tábor koordinátáit a hadseregnek.

Az akcióra a titkosszolgálat a legügyesebb pilótákat és ügynököket válogatta össze, 13 személyt összesen. A forgatókönyvet, mint egy színpadi darabot, többször is eljátszották, elpróbálták, különös tekintettel arra, nehogy valaki elárulja magát emócionálisan. A csoportban egy hölgy is helyet kapott, abból a megfontolásból, hogy a korábbi túszátadások alkalmával mindig jelen volt egy gerillanő is.

Az akciót 7-10 percesre tervezték, ezzel szemben leszállás után 22 percig tartózkodtak a földön. Kicsit veszélyes volt a csúszás, hiszen el kellett kerülni, nehogy kapcsolatba lépjen a gerilla ezidő alatt más táborban levőkkel, mert ez lebuktathatta volna a mentőakciót. Aztán kiderült, hogy a csúszást maguk a túszok okozták, akik vonakodtak megkötözve beszállni a helikopterbe. Végül „happy end”-del zárult a „D” nap, ahogy a sajtó egy helyen nevezte.

A sikeres túszszabadítás a kolumbiai elnök, Alvaro Uribe személyes sikerének is számított, csaknem 10 százalékponttal emelte népszerűségét a közvéleménykutatók szerint. Amikor megkérdezték Uribétől, miért nem fegyverrel mentek a túszokért, azt válaszolta, hogy kiszabadítani akartuk őket és nem temetni. Azt is hozzátette, hogy békés eszközökre törekedtek, mert gondoltak azokra is, akik még a táborokban maradtak...

A FARC az akcióról azt nyilatkozta, hogy nem szabadítási akció, hanem árulás történt, mellyel a 15 túszt fogvatartó vezetőket gyanúsítja...

Túszélni...

Szabadulása után Ingrid Betancourt mesélt a túszélet hétköznapjairól is. Elmondta, hogy hajnal 4-kor kelt, imádkozott, majd várta a rádió híreit. A táborban engedélyezték ui. a túszoknak, hogy mindennap meghallgassák a kifejezetten nekik sugárzott, a családtagjaik által küldött üzeneteket. 5-kor oldották ki a láncokat és hozták a kávét, illetve nagyjából ebben az időben kapták meg a csizmáikat is (ti. azokat éjszakára elzárták, nehogy valakit szökésre ösztönözzön). Ezután sorba álltak, hogy elvégezhessék szükségleteiket a bozótosban, a wc-nek álcázott lyuknál, majd újabb sorbanállás következett a reggeliért, ami általában arepa (kukorica lepény), vagy caldo (ez egy egyszerű leves hagyma-tojás-krumpliból - szerkesztő megegyzése) ill. forró csokoládé volt. Aztán a táborlakóknak meg kell találniuk, mivel üssék el az időt délig. Van, aki alszik, meditál, vagy rádiót hallgat ilyenkor. Nem jellemző, hogy beszélgetnének egymással, ui. a túszok annyi sok ideje összezárva már mindent tudnak egymásról... Aztán jön a fürdés. Gyorsan hozzákészülnek, lemennek a folyóra, minden nagyon korlátozott és csupa kiabálás az egész. Ingridnek a hajmosás kész tortúra volt, mivel sosem kapott rá elég időt. A férfiaknak elég volt 10 perc, de neki nem, és nagyon megalázónak érezte, amikor fogvatartói 25 perc után hangos szavakkal kiparancsolták. Ezután következett az öltözködés, ami elég kényes művelet volt, vigyázni kellett, le ne essen a törölköző, míg belebújik fehérneműjébe, ill. hogy nehogy felvegyen a ruhájával együtt egy „csípő-hangyát”, skorpiót, vagy bármi más bogarat... Az egyébként mindennapos dolog volt, hogy valakit megcsípett valami. Azokkal a hangyákkal is vigyázniuk kellett, amelyek a fákról hullottak le, egyenesen rá a testükre. Ezek ugyanis ha rápisiltek valakinek a bőrére, a nyomában égő seb keletkezett. Eljött az ebédidő. Ha egyszer meghozták az ételt, azt gyorsan meg kellett enni, majd fogmosás, csizmatisztítás, rendrakás a körletben, szúnyogháló ill. a függőágy rendbetétele következett. Este ki kellett tenni a csizmákat, hogy összeszedhessék és elvigyék, aztán összekötözték a láncainkat éjszakára.

Éjjel, ha ki kellett menni, az őrszem világított a zseblámpájával. Elég bizarr így előtte pisilni, pláne egy nőnek...

A 2008-as év sikeresnek mondható abból a szempontból, hogy nemcsak a jelen 15 túsz szabadult ki, hanem januárban 2 hölgy (Consuelo Gonzalez és Clara Rojas), februárban pedig további négy személy (egy hölgy és három férfi).

Clara Ingriddel együtt, 2002. febr. 23. –án esett túszul, amikor Caguanba mentek, hogy találkozzanak San Vicente polgármesterével, akivel szolidaritási egyezséget akartak kötni, hogy előmozdítsák a megrekedt békefolyamatot.

2004. áprilisában Clara Rojas fogságban szülte meg kisfiát - nem mindennapi körülmények között a dzsungel mélyén -, altatásban, császármetszéssel. Fogvatartója, egy gerillero műtötte meg, aki nem volt szülész... Kisfiát 8 hónapos korában elválasztották tőle, aki csodával határos módon állami gondozásba került. Egész Kolumbia együtt sírt a meghatódottságtól, amikor Clara Rojas szabadulása után magához ölelhette csaknem 3 éve nem látott gyermekét.

Szerkesztette és írta: Vass Éva

Aki szeretne további részleteket olvasni Ingrid Betancourt túszéletéről, ill. különös sorsokról, a gerilla fogságába esett névtelen és neves hősökről, valamint Latin-Amerika leghosszabb ideje fennálló gerilla szervezetéről, a FARC-ról, ajánlom figyelmébe előkészületben levő könyvünket:

Címe: A SAKK-hadművelet

Szerző: Vass Éva

Várható megjelenés: 2008. október

Amennyiben tájékoztatást kér a könyv megjelenéséről, vagy szeretné azt előjegyezni, a következő e-mail címen jelezheti: eva.vass@amazoniaportal.com